Digitális Közösségi Alkotóműhey
Dunaújvárosi Szakképzési Centrum

Mi a jobb? Két kezünket, szerszámokat használva alkotni? Drónokat, robotokat irányítani, építeni, programozni? A 3D-nyomtatóval tárgyakat létrehozni a semmiből? Kipróbálni magam más szakmákban? Tábor, amelyben válaszok születhetnek.

Nyári pályaorientációs tábort szervezett a közösen a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum és annak Digitális Közösségi Alkotóműhelye. A július 5-étől 9-éig tartó eseményen huszonöt hetedikes vesz részt.

Különböző iskolák kaptak arra lehetőséget, hogy 4-5 gyermeket az általuk gondolt szempontok szerint kiválasszanak, voltak, akik elismerésként kapták a lehetőséget. A szülők és a gyerekek is örömmel fogadták a tábor hírét, csak néhányan nem tudtak végül részt venni a programon, betegség miatt.
A táborban gazdag, a közelgő pályaválasztást segítő program várta a gyerekeket. Az alapot a Digitális Közösségi Alkotóműhely kínálata szolgáltatja. A három csapat – ezek vezetői a kamara munkatársai, Kőhalmi Kálmán, Merlkné Boros Szimonetta és Széplaki Gyöngyi – egy-egy délelőttöt töltenek el az alkotóműhely munkatársainak irányításával.

A drónok, robotok vezérlésével, programozásával Verasztó Sándor ismerteti meg őket, a feladatok során arra is felhívja a figyelmüket, melyik milyen tantárgy ismeretét igényli. Ő szervezte a kedd délelőtti repülőtér-látogatást is Kisapostagon, ahol éppen nemzetközi vitorlázó repülős verseny zajlik. Ott is élvezetes előadásokat tartott a repülők működéséről, a repülés fizikai törvényeiről. Kerekes András meteorológus pedig a reptér számára nagyon fontos tudományterületéről beszélt. A programon a gyerekek láthatták, ahogy a verseny hatvan résztvevő gépét motoros repülők nagyon rövid idő alatt a levegőbe juttatják.
Nagy örömmel alkotnak a résztvevők Molnárné Lukács Anita irányításával a kézműves-műhelyben, ahol fúrókat, marógépeket, gépi fűrészt, lézergravírozót és sok más eszközt kezelhetnek, de akár egy ecsettel, ollóval is átérezhetik az alkotás örömét. Emellett mindenki kap egy pólót, amelyre maga tervezheti meg a rányomtatott mintát. Hasonló módon, bár teljesen más alkotási folyamattal juttathatják érvényre kreativitásukat a 3D-nyomtatás során, amelyre Fábos Zsolt készíti fel őket.

A délutánok vegyes programokkal telnek. Kedden a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara pályaorientációs tevékenységének részeként a Lorántffy iskola tanárai, diákjai kínáltak élvezetes, gazdag programot a gyerekeknek. A többi nap délutánja sport- és játékos programokkal, beszélgetésekkel, valamint pályaorientációs önismereti foglalkozásokkal telik. Utóbbit a programon résztvevő iskola­pszichológusok, Schmidt-Geri Csilla és Zsirai Claudia tartják, akik folyamatosan figyelik a gyerekek egyéni és csoportos tevékenységét, és foglalkoznak is velük.
A különböző szakmák jellemző munkakörnyezetét, szakmai fogásait pedig virtuális valóságban is megismerhetik, akik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által fejlesztett Szakmaszimulátort használják ifj. Králik Gyula instrukcióival. A tábori élmények segíthetik, hogy a pályadöntés előtt a gyermekek megismerjék önmagukat, mely területek, tevékenységek állnak hozzájuk közelebb.

 

Forrás: Dunaújvárosi Hírlap

Kőhalmi Kálmán Kálmán írása